Tekintse meg ajánlott útvonalainkat

15 perc repülés (3 fő részére 23.000 Ft)

Kis-Balaton útvonal
Az ajánlott legkisebb útvonalunk.
Felszállás után a közeli Kápolnapusztai bivalyrezervátum fölé repülünk, majd utunkat folytatva, a Kis-Balaton egyik jellegzetes látnivalóját a Kányavári-szigetet, illetve az azt összekötő fahidat tekintjük meg. Onnan az irányt Zalakaros felé vesszük, ahol madártávlatból szemlélhetjük meg a várost. Kívánság szerint megtekinthetjük a szállásunkat, de megcsodáljuk a tavat illetve a Zalakarosi fürdőt is. Ezek után visszarepülünk a repülőtérre.

20 perc repülés (3 fő részére 30.000 Ft)

Kis-Balaton útvonal bővítve
Felszállás után a közeli Kápolnapusztai bivalyrezervátum fölé repülünk, majd utunkat folytatva, a Kis-Balaton egyik jellegzetes látnivalóját a Kányavári-szigetet, illetve az azt összekötő fahidat tekintjük meg. Érdekessége, hogy az egyetlen olyan terület a Kis-Balaton térségében, amely vezető nélkül, egész évben szabadon látogatható. Tovább repülve elmegyünk egészen a Zalavári gáthoz. Zalavártól nyugatra a Zala folyó mocsaras területéből kiemelkedő dombon állt egykoron a vár.
Majd déli irányba fordulunk és a Kis-Balaton nyugati oldalán haladva elérkezünk Zalakaros városhoz. Kívánság szerint megtekinthetjük a szállásunkat, de megcsodáljuk a tavat illetve a Zalakarosi fürdőt is. Ezek után visszarepülünk a repülőtérre.

30 perc repülés (3 fő részére 45.000 Ft)

Keszthely-Hévíz útvonal
Felszállás után a közeli Kápolnapusztai bivalyrezervátum fölé repülünk, majd utunkat északi irányba, Keszthely felé folytatjuk. Elrepülünk a Kis-Balaton egyik jellegzetes látnivalója Kányavári-sziget mellett, ahol megcsodálhatjuk az impozáns fahidat is. Útközben jó látási viszonyok esetén érintjük azt a területet, ahol a Fekete István emlékhely, valamint a fa tövében „Matula bácsi kunyhója” látható. Tovább folytatva utunkat elénk tárul a Balaton nyugati medencéje, a Badacsony, illetve a Balaton-felvidék többi tanúhegyei, a Szent György-hegy, a Csobánc, a Gulács és a Somló-hegy. Tiszta időben elláthatunk egészen Tihanyig is.
Keszthelyt elérve a Festetics kastély és a város felett egy nagy kört repülünk. Nagyszerű látvány a Balaton part a Szigetfürdővel, a parton álló patinás, régi Balaton Szálló és Hullám Hotel épületei is, a strandok és a megannyi vitorláshajó a Balaton vizén.
Észak-nyugati irányba fordulva tovább repülünk és meglátogatjuk a híres Hévíz városát. Egy nagy kört teszünk Európa legnagyobb gyógytava felett, mely páratlan természeti környezetben található.
Utunkat déli irányba folytatva elrepülünk a sármelléki nemzetközi repülőtér felett, de láthatjuk a garabonci vidék csodálatos, erdőben gazdag és szőlőültetvényekkel tarkított lankáit is. Innen rá tudunk pillantani a Garabonci Történelmi Kalandparkra is.
Megérkezve Zalakaros város fölé, kívánság szerint megtekinthetjük a szállásunkat, de megcsodáljuk a tavat illetve a Zalakarosi fürdőt is. Ezek után visszarepülünk a repülőtérre.

45 perc repülés (3 fő részére 68.000 Ft)

Szigligeti vár, Keszthely, Hévíz
Felszállás után a közeli Kápolnapusztai bivalyrezervátum fölé repülünk, majd utunkat északi irányba, Keszthely felé folytatjuk. Elrepülünk a Kis-Balaton egyik jellegzetes látnivalója a Kányavári-sziget mellett, ahol megcsodálhatjuk az impozáns fahidat is. Útközben jó látási viszonyok esetén érintjük azt a területet, ahol a Fekete István emlékhely, valamint a fa tövében „Matula bácsi kunyhója” látható. Az irányt északkeletnek vesszük, és „lecsípve” a Balaton északnyugati csücskét a Balaton felett repülve Szigliget várát célozzuk meg. Utunkon elénk tárul a Balaton nyugati medencéje, a Badacsony, illetve a Balaton-felvidék többi tanúhegyei, a Szent György-hegy, a Csobánc, a Gulács és a Somló-hegy. Tiszta időben elláthatunk egészen Tihanyig is.
Elérve Szigligetet, láthatjuk a falu fölé emelkedő csodálatos várhegyet és várat, melyet az elmúlt évtizedek alatt szépen renováltak. Megcsodálhatjuk a hegyoldalba kapaszkodó pincéket, présházakat, melyek látványa a várral együtt megdobogtatja szívünket. A vár felett egy nagy kört repülünk, hogy minden irányból megtekinthessük az impozáns várfalakat. Közelről csodálhatjuk meg a Badacsonyt is, a Tapolcai-medence legmagasabb tanúhegyét, annak bazaltorgonáival. De megéri a Balaton déli partjának látványa is!
Utunkat folytatva, nyugati irányba fordulva tovább repülünk Balatongyörök, Vonyarcvashegy felett. Megcsodálhatjuk a vonyarcvashegyi Szent Mihály kápolnát is, mely hazánk egyetlen halászkápolnája és 136 méteres dolomitképződményen őrzi a balatoni halászokat. Érintjük Gyenesdiást is. Érdemes megnézni az alattunk húzódó partot és strandokat.
Keszthelyt elérve megtekintjük a Festetics kastélyt. Csodálatos látvány a Balaton part a Szigetfürdővel, a parton álló patinás, régi Balaton Szálló és Hullám Hotel épületei is, a strandok és a megannyi vitorláshajó a Balaton vizén.
Északnyugati irányba fordulva tovább repülünk és meglátogatjuk a híres Hévíz városát. Egy nagy kört teszünk Európa legnagyobb gyógytava felett, mely páratlan természeti környezetben található.
Utunkat déli irányba folytatva elrepülünk a sármelléki nemzetközi repülőtér felett, de láthatjuk a garabonci vidék csodálatos, erdőben gazdag és szőlőültetvényekkel tarkított lankáit is. Innen rá tudunk pillantani a Garabonci Történelmi Kalandparkra is.
Megérkezve Zalakaros város fölé, kívánság szerint megtekinthetjük a szállásunkat, de megcsodáljuk a tavat illetve a Zalakarosi fürdőt is. Ezek után visszarepülünk a repülőtérre.

60 perc repülés (3 fő részére 90.000 Ft) Verzió I.

Vártúrák
Felszállás után a közeli Kápolnapusztai bivalyrezervátum fölé repülünk, majd utunkat északi irányba, Keszthely felé folytatjuk. Elrepülünk a Kis-Balaton egyik jellegzetes látnivalója a Kányavári-sziget mellett, ahol megcsodálhatjuk az impozáns fahidat is. Útközben jó látási viszonyok esetén érintjük azt a területet, ahol a Fekete István emlékhely, valamint a fa tövében „Matula bácsi kunyhója” látható.
Tovább folytatva utunkat elénk tárul a Balaton nyugati medencéje, a Badacsony, illetve a Balaton-felvidék többi tanúhegyei, a Szent György-hegy, a Csobánc, a Gulács és a Somló-hegy. Tiszta időben elláthatunk egészen Tihanyig is. Közben elhaladunk Keszthely mellett is, ráláthatunk a Balaton-partra és láthatjuk a Festetics-kastélyt is.
Elérve Szigligetet, láthatjuk a falu fölé emelkedő csodálatos várhegyet és várat, melyet az elmúlt évtizedek alatt szépen renováltak. Megcsodálhatjuk a hegyoldalba kapaszkodó pincéket, présházakat, melyek látványa a várral együtt megdobogtatja szívünket. A vár felett egy nagy kört repülünk, hogy minden irányból megtekinthessük az impozáns várfalakat. Közelről csodálhatjuk meg a Badacsonyt is, a Tapolcai-medence legmagasabb tanúhegyét, annak bazaltorgonáival. De megéri a Balaton déli partjának látványa is!
Innen tovább repülünk az ország egyik legszebb, viszonylag épen megmaradt középkori erődjéhez, a tájból magasan kiemelkedő kopár hegytetőre épült Sümegi várhoz. Nagy kört teszünk a vár felett, hogy megcsodálhassuk a várudvart, a belső kaputornyot és a palotát. Ha körbenézünk tiszta időben még az osztrák Alpok csúcsait is láthatjuk.
Utunkat délkeleti irányba folytatjuk, hogy megtekinthessük a következő történelmi látnivalót, Tátika várának maradványait is, majd a nagyon közeli Rezi várromhoz érkezünk.
A várat a XIII. század végén építették és kimagaslik a Keszthelyi-hegység erdővel fedett vonulatai között. Napjainkban már csak a várromot tudjuk megcsodálni, viszont megtekinthetjük a régészeti kutatások során feltárt várkaput, a helyreállított délnyugati tornyot és az egykori kaputorony maradványát.
Egy kis fordulóval Zalaszántó felé vesszük az irányt, hogy megérkezzünk szintén a Keszthelyi-hegység fái közül kimagasló, Közép-Európa első buddhista szentélyéhez, amely Európa egyik legnagyobb ilyen létesítménye, a Sztúpa.
Következő úticélunk a híres Hévíz városa. Egy nagy kört teszünk Európa legnagyobb gyógytava felett, mely páratlan természeti környezetben található.
Utunkat déli irányba folytatva elrepülünk a sármelléki nemzetközi repülőtér felett, de láthatjuk a garabonci vidék csodálatos, erdőben gazdag és szőlőültetvényekkel tarkított lankáit is. Innen rá tudunk pillantani a Garabonci Történelmi Kalandparkra is.
Megérkezve Zalakaros város fölé, kívánság szerint megtekinthetjük a szállásunkat, de megcsodáljuk a tavat illetve a Zalakarosi fürdőt is. Ezek után visszarepülünk a repülőtérre.

60 perc repülés (3 fő részére 90.000 Ft) Verzió II.

Badacsony, Szigligeti vár, Keszthely, Hévíz
Felszállás után a közeli Kápolnapusztai bivalyrezervátum fölé repülünk, ahonnan rápillanthatunk a Kis-Balaton egyik jellegzetes látnivalója a Kányavári-szigetre és megcsodálhatjuk az impozáns fahidat is. Útközben jó látási viszonyok esetén érintjük azt a területet, ahol a Fekete István emlékhely, valamint a fa tövében „Matula bácsi kunyhója” látható.
Tovább haladunk a Balaton déli partján Fonyód irányába. Utunk során az északi part összes csodáját szemügyre vehetjük más perspektívából Keszthelytől Badacsonyon át Tihanyig.
Elérve Fonyódot átrepülünk a Balaton felett az északi partra. Szigliget várát célozzuk meg. Utunkon elénk tárul a Balaton nyugati medencéje, a Badacsony, illetve a Balaton-felvidék többi tanúhegyei, a Szent György-hegy, a Csobánc, a Gulács és a Somló-hegy. Tiszta időben elláthatunk egészen Tihanyig is. Elérve a Balaton északi partjának legjellegzetesebb, egyben legmagasabbat vulkanikus eredetű tanúhegyét a Badacsonyt, közelről láthatjuk a bizarr sziklaképződményeket, mediterrán jellegű szőlőültetvényeket, présházakat. Lélegzet elállító az itteni táj! Akárhányszor repülünk erre mindig új és új felfedeznivalók tárulnak elénk. De megéri visszapillantani a Balaton déli partjára is!
Utunkat Szigliget felé vesszük, ahol elénk tárul a falu fölé emelkedő csodálatos várhegy és vár, melyet az elmúlt évtizedek alatt szépen renováltak. Megcsodálhatjuk a hegyoldalba kapaszkodó pincéket, présházakat, melyek látványa a várral együtt megdobogtatja szívünket. A vár felett egy nagy kört repülünk, hogy minden irányból megtekinthessük az impozáns várfalakat. Repülés közben megcsodálhatjuk a Szent György-hegyet, annak bazalttornyaival és szőlővel beültetett lankáival.
Nyugati irányba fordulva tovább repülünk Balatongyörök, Vonyarcvashegy felett. Megcsodálhatjuk a vonyarcvashegyi Szent Mihály kápolnát is, mely hazánk egyetlen halászkápolnája és 136 méteres dolomitképződményen őrzi a balatoni halászokat. Érintjük Gyenesdiást is. Érdemes megnézni az alattunk húzódó partot és strandokat.
Keszthelyt elérve megtekintjük a Festetics kastélyt. Nagyszerű látvány a Balaton-part a Szigetfürdővel, a parton álló patinás, régi Balaton Szálló és Hullám Hotel épületei is, a strandok és a megannyi vitorláshajó a Balaton vizén.
Észak-nyugati irányba fordulva tovább repülünk és meglátogatjuk a híres Hévíz városát. Egy nagy kört teszünk Európa legnagyobb gyógytava felett, mely páratlan természeti környezetben található.
Utunkat déli irányba folytatva elrepülünk a sármelléki nemzetközi repülőtér felett, de láthatjuk a garabonci vidék csodálatos, erdőben gazdag és szőlőültetvényekkel tarkított lankáit is. Innen rá tudunk pillantani a Garabonci Történelmi Kalandparkra is.
Megérkezve Zalakaros város fölé, kívánság szerint megtekinthetjük a szállásunkat, de megcsodáljuk a tavat illetve a Zalakarosi fürdőt is. Ezek után visszarepülünk a repülőtérre.

70 perc repülés (3 fő részére 105.000 Ft)

Tihanyi-félsziget
Felszállás után a közeli Kápolnapusztai bivalyrezervátum fölé repülünk, ahonnan rápillanthatunk a Kis-Balaton egyik jellegzetes látnivalója a Kányavári-szigetre és megcsodálhatjuk az impozáns fahidat is. Útközben jó látási viszonyok esetén érintjük azt a területet, ahol a Fekete István emlékhely, valamint a fa tövében „Matula bácsi kunyhója” látható. Tovább haladunk a Balaton déli partján Fonyód irányába. Utunk során az északi part összes csodáját szemügyre vehetjük más perspektívából Keszthelytől Badacsonyon át Tihanyig. Láthatjuk a Balaton északi partját, a Badacsonyt, illetve a Balaton-felvidék többi tanúhegyeit, a Szent György-hegyet, a Csobáncot, a Gulácsot és a Somló-hegyet is.
Fonyódot elérve elrepülünk a Sipos-hegyi Kilátó mellett és folytatjuk utunkat a Balaton déli partján. Balatonföldvárt elérve átszeljük a Balatont és célkeresztbe vesszük a Tihanyi Apátságot.
Ebből a perspektívából nézve a Tihanyi-félszigetet, lenyűgöző látvány tárul elénk! Nem hiába Tihany Magyarország egyik legszebb fekvésű települése! A látványos táj és természeti adottságok, a Tihanyi Belső-tó, az Apátság, mind-mind megannyi csoda! Fentről nézve a Tihany és Szántód között ingázó kompot, a sok pici fehér vitorlást, gyerekkorunk emlékképei jönnek elő és megdobogtatja szívünket. Tihany egy kultikus hely, ahová az emberek ösztönösen jönnek. Ehhez adott is minden. Ha feljebb emelkednénk, a félsziget egy emberi szív sziluettjét formázná meg. Mint egy „szeretet félsziget” nyúlik be a Balatonba, amely szelíden átöleli, elárasztva gyengéd hullámcsókjaival partjait. Tihany felett egy nagy kört teszünk, hogy egy időre magunkba tudjuk zárni mindazt a csodát, amit itt látunk, mindaddig míg vissza nem térünk.
Sajnos el kell szakadnunk ettől a szépségtől, mivel utunk fordulójához értünk, amit most a Balaton északi partján folytatunk Keszthely irányába.
Elrepülünk Örvényes, Zánka, Révfülöp, Ábrahámhegy és Badacsonytomaj felett, hogy elérkezhessünk és közelről is megszemlélhessük a Balaton északi partjának legjellegzetesebb, egyben legmagasabb vulkanikus eredetű tanúhegyét a Badacsonyt. Közelről láthatjuk a bizarr sziklaképződményeket, mediterrán jellegű szőlőültetvényeket, présházakat. Lélegzet elállító az itteni táj! Akárhányszor repülünk erre mindig új és új felfedeznivalók tárulnak elénk.
Repülés közben megcsodálhatjuk a Szent György-hegyet, annak bazalttornyaival és szőlővel beültetett lankáival.
De megéri visszanézni a Balaton déli partjára is, ahol korábban repültünk. Impozáns látvány!
Utunkat Szigliget felé vesszük, ahol elénk tárul a falu fölé emelkedő csodálatos várhegy és vár, melyet az elmúlt évtizedek alatt szépen renováltak. Megcsodálhatjuk a hegyoldalba kapaszkodó pincéket, présházakat, melyek látványa a várral együtt megdobogtatja szívünket. A vár felett egy nagy kört repülünk, hogy minden irányból megtekinthessük a történelmi várfalakat.
Nyugati irányba fordulva tovább repülünk Balatongyörök, Vonyarcvashegy felett. Megcsodálhatjuk a vonyarcvashegyi Szent Mihály kápolnát is, mely hazánk egyetlen halászkápolnája és 136 méteres dolomitképződményen őrzi a balatoni halászokat. Érintjük Gyenesdiást is. Érdemes megnézni az alattunk húzódó partot és strandokat.
Keszthelyt elérve megtekintjük a Festetics kastélyt. Felejthetetlen látvány a Balaton-part a Szigetfürdővel, a parton álló patinás, régi Balaton Szálló és Hullám Hotel épületei is, a strandok és a megannyi vitorláshajó a Balaton vizén.
Északnyugati irányba fordulva tovább repülünk és meglátogatjuk a híres Hévíz városát. Egy nagy kört teszünk Európa legnagyobb gyógytava felett, mely páratlan természeti környezetben található.
Utunkat déli irányba folytatva elrepülünk a sármelléki nemzetközi repülőtér felett, de láthatjuk a garabonci vidék csodálatos, erdőben gazdag és szőlőültetvényekkel tarkított lankáit is. Innen rá tudunk pillantani a Garabonci Történelmi Kalandparkra is.
Megérkezve Zalakaros város fölé, kívánság szerint megtekinthetjük a szállásunkat, de megcsodáljuk a tavat illetve a Zalakarosi fürdőt is. Ezek után visszarepülünk a repülőtérre.

100 perc repülés (3 fő részére 150.000 Ft)

Balaton megkerülése
Felszállás után a közeli Kápolnapusztai bivalyrezervátum fölé repülünk, ahonnan rápillanthatunk a Kis-Balaton egyik jellegzetes látnivalójára a Kányavári-szigetre és megcsodálhatjuk az impozáns fahídat is. Útközben jó látási viszonyok esetén érintjük azt a területet, ahol a Fekete István emlékhely, valamint a fa tövében „Matula bácsi kunyhója” látható.
Tovább haladunk a Balaton déli partján Fonyód irányába. Utunk során az északi part összes csodáját szemügyre vehetjük más perspektívából, Keszthelytől Badacsonyon át Tihanyig és azon túl. Láthatjuk a Balaton északi partját, a Badacsonyt, illetve a Balaton-felvidék többi tanúhegyeit, a Szent György-hegyet, a Csobáncot, a Gulácsot és a Somló-hegyet is. Fonyódot elérve elrepülünk a Sipos-hegyi Kilátó mellett és folytatjuk utunkat a Balaton déli partján Siófok felé. A déli partról ráláthatunk a Tihanyi-félszigetre, a Füredi öbölre. Ebből a perspektívából nézve az északi part lenyűgöző látvány! Megpillantva a Tihany és Szántód között ingázó kompot, a sok pici fehér vitorlást, gyerekkorunk emlékképei jönnek elő és megdobogtatják szívünket. Nemhiába. Tihany egy kultikus hely, ahová az emberek ösztönösen jönnek. Ehhez adott is minden. Ha feljebb emelkednénk, a félsziget egy emberi szív sziluettjét formázná meg. Mint egy „szeretet félsziget” nyúlik be a Balatonba, amely szelíden átöleli, elárasztva gyengéd hullámcsókjaival partjait.
Érintjük Balatonvilágost, Balatonakarattyát, Balatonkenesét. És már el is értük az északi partot, Balatonfűzfőt. Tovább haladunk Balatonalmádi, Alsóőrs felett, hogy elérjük Balatonfüredet is. Utunk során megcsodálhatjuk a Balatoni táj változatosságát és szépségét.
Balatonfüred után megpillantjuk a Tihanyi-félszigetet is, de most más szögből. Szemünk elé tárulnak a Bencés Apátság tornyai, a látványos táj és természeti adottságok.
Utunkat az északi parton folytatjuk Keszthely irányába.
Elrepülünk Örvényes, Zánka, Révfülöp, Ábrahámhegy és Badacsonytomaj felett, hogy elérkezhessünk és közelről is megszemlélhessük a Balaton északi partjának legjellegzetesebb, egyben legmagasabbat vulkanikus eredetű tanúhegyét a Badacsonyt. Közelről láthatjuk a bizarr sziklaképződményeket, mediterrán jellegű szőlőültetvényeket, présházakat. Lélegzet elállító az itteni táj! Akárhányszor repülünk erre mindig új és új felfedeznivalók tárulnak elénk.
Repülés közben megcsodálhatjuk a Szent György-hegyet, annak bazalttornyaival és szőlővel beültetett lankáival.
De megéri visszanézni a Balaton déli partjára is, ahol korábban repültünk.
Utunkat Szigliget felé vesszük, ahol elénk tárul a falu fölé emelkedő csodálatos várhegy és vár, melyet az elmúlt évtizedek alatt szépen renováltak. Megcsodálhatjuk a hegyoldalba kapaszkodó pincéket, présházakat, melyek látványa a várral együtt megdobogtatja szívünket. A vár felett egy nagy kört repülünk, hogy minden irányból megtekinthessük a történelmi várfalakat.
Nyugati irányba fordulva tovább repülünk Balatongyörök, Vonyarcvashegy felett. Megcsodálhatjuk a vonyarcvashegyi Szent Mihály kápolnát is, mely hazánk egyetlen halászkápolnája és 136 méteres dolomitképződményen őrzi a balatoni halászokat. Érintjük Gyenesdiást is. Érdemes megnézni az alattunk húzódó partot és strandokat.
Keszthelyt elérve megtekintjük a Festetics kastélyt. Nagyszerű látvány a Balaton-part a Szigetfürdővel, a parton álló patinás, régi Balaton Szálló és Hullám Hotel épületei is, a strandok és a megannyi vitorláshajó a Balaton vizén.
Északnyugati irányba fordulva tovább repülünk és meglátogatjuk a híres Hévíz városát. Egy nagy kört teszünk Európa legnagyobb gyógytava felett, mely páratlan természeti környezetben található.
Utunkat déli irányba folytatva elrepülünk a sármelléki nemzetközi repülőtér felett, de láthatjuk a garabonci vidék csodálatos, erdőben gazdag és szőlőültetvényekkel tarkított lankáit is. Innen rá tudunk pillantani a Garabonci Történelmi Kalandparkra is.
Megérkezve Zalakaros város fölé, kívánság szerint megtekinthetjük a szállásunkat, de megcsodáljuk a tavat illetve a Zalakarosi fürdőt is. Ezek után visszarepülünk a repülőtérre.

Kérésre az fentiektől eltérő útvonalat is lehet választani. Ebben az esetben 1500 Ft/perc díjjal kell számolni.