Hévíz

 

Hévíz város Délnyugat-Magyarországon, Zala megyében, a Keszthelyi járásban. Itt található a világon egyedülálló természetes tőzegmedrű gyógytó, melynek köszönhetően kereskedelmi szálláshelyeken eltöltött vendégéjszakák tekintetében Magyarország második legnépszerűbb települése Budapest után.

Története

A fürdőhely története már a történelem előtti korokba nyúlik vissza. A Hévízi-tó gyógyító hatása már – valószínűleg – a rómaiak által is ismert volt, erre utalnak a búvárok által az 1980-as évek elején a tóból gyűjtött pénzérmék és a tó környékén talált oltárkő. A népvándorláskori leletek is arra utalnak, hogy az erre megfordult germán és szláv népesség is használta a tavat. Hévíz írásos említése első alkalommal egy 1328-ból származó oklevélben történik, amikor a települést locus vulgarites Hewyz dictus-ként említik.
Az első tanulmány a tóról 1769-ben jelent meg, Szláby Ferenc munkája. A fürdő létrehozásában/kialakulásában fontos szerepet játszottak a Festeticsek, akiknek a birtokába a 18. század közepén került a forrás és környéke. A fürdőélet felvirágozása legfőképpen gróf Festetics (I.) Györgynek köszönhető. Aki céltudatosan építette ki a fürdőtelepet.
A mai település Hévízszentandrás és Egregy községek egyesítéséből jött létre 1946-ban. 1992. május 1-jén városi címet kapott.

Közlekedés

Budapest felől az M7-es autópályán közlekedve Balatonszentgyörgy irányába, majd Keszthelyen át juthatunk Hévízre. Sopron felől a 84-es számú főúton haladva érhető el.
A legközelebbi vasútállomás Keszthelyen van, és onnan menetrend szerinti busszal vagy taxival juthatunk a városba. Menetrendszerinti buszok közlekednek az ország nagyobb városaiból Hévíz érintésével, de elérhetők nemzetközi buszjáratok is.

Turizmus

A város fejlődését a turizmusra alapozza. Kereskedelmi szálláshelyeken eltöltött vendégéjszakák tekintetében 1,0 millió vendégéjszakával (2012) Magyarország második legnépszerűbb települése Budapest után; legnagyobb küldőpiacai Németország (258 ezer), Oroszország (181 ezer) és Ausztria (97 ezer). Népszerűségét természetesen elsősorban a területén található gyógyító hatásáról is ismert tónak köszönheti. A mára már több mint 200 éves fürdőhagyományokkal rendelkező gyógyhelyet évente több százezer turista keresi fel.

Látnivalók

  • Védett lápterület, véderdő és park
  • Schulhof sétány és a Sétáló utca
  • 1998-ban adták át az új héttornyú Szentlélek római katolikus templomot
  • Egregyen – az egykori önálló településen – áll a 13. századi templom.
  • A településen áthalad az Országos Kéktúra.
  • Egregyi borozók
  • Református-Evangélikus Templom
  • Egregyi Jézus szíve Templom
  • Városháza és a Városháza előtti tér, Nymphae című díszkút
  • Hévíz város Pantheonja
  • Szoborpark
  • Szent András a kereszten
  • Hévízgyógyfürdő és Szent András Reumakórház
  • Római katona sírja
  • Történelmi villák